"Addig repülünk Moszkvába, amíg nem szólnak"

"Addig repülünk Moszkvába, amíg nem szólnak"

fotó: Szigetváry Zsolt/MTIAz Egypt Air egyiptomi légitársaság folytatja menetrend szerinti járatait a moszkvai Domogyedovo repülőtérre, egészen addig, amíg a cég nem kap hivatalos értesítést a repülési tilalomról. Ezt mondta pénteken Ajman Músza egyiptomi sajtótanácsadó az Egypt Air moszkvai irodavezetőjére hivatkozva.

Músza az egyiptomi állami hírügynökségnek az orosz fővárosból nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Valíd Mohamedet, a légitársaság moszkvai irodájának igazgatóját mindeddig nem értesítették hivatalosan arról, hogy a cég gépeit kitiltották volna Oroszországból. Korábban a polgári légiközlekedésért felelős miniszter, Hoszám Kamál is bejelentette, hogy az orosz fél nem tájékoztatta Kairót a járatok szombattól érvényes törléséről. Kamál közleménye szerint jelenleg “magas szinten folyik a kommunikáció” a helyzet tisztázása érdekében.

Az al-Bavvába című hírportál értesülései szerint az Egypt Air dolgozóit “teljesen váratlanul érte a hír”, amely hírügynökségeken keresztül jutott el hozzájuk. Hisám Zaazúa idegenforgalmi miniszter úgy fogalmazott: “Meglepett az oroszok által hozott váratlan döntés, és remélem, hogy felülvizsgálják azt, méghozzá nem napokon, hanem órákon belül.” A tárcavezető hozzátette, hogy az egyiptomi állami légitársaság gépei több mint 50 éve repülnek Oroszországba, és kijelentette, Egyiptom képes az utasok biztonságát szavatolni.

Támer Amín neves egyiptomi műsorvezető azt közölte, hogy értesülései szerint az Egypt Air mindenesetre már le is állította a jegyfoglalást a Moszkvába irányuló járatokra, és jelenleg a légi közlekedésügyi tárcával együtt “néma csendben azon gondolkoznak, hogy miképp reagáljanak”. Amín elmondta, hogy az egyiptomi orosz nagykövet megerősítette az interneten terjedő hírt a moszkvai határozatról, amelyet “átmeneti biztonsági intézkedések” keretében hoztak.

Az al-Mál egyiptomi gazdasági napilap honlapján a légitársaság forrásaira hivatkozva azt írta, Moszkva célja, hogy korlátozza az Egyiptomba készülő orosz állampolgárok lehetőségeit. A légitársaság forrásai szerint az orosz utazási irodák áttértek az Egypt Air szolgáltatásaira annak érdekében, hogy Egyiptomba juttassák turistacsoportjaikat, akik most Kairón keresztül érkeznek a Vörös-tenger parti Sarm-es-Sejk városába.

Oroszország korábban – számos más állammal egyetemben – határozatlan időre leállította a vörös-tengeri üdülőközpontba és más egyiptomi városokba irányuló járatait, miután egyre nő a gyanúja annak, hogy a Sínai-félszigeten két hete történt légi katasztrófát egy terroristákkal repülőre juttatott pokolgép okozhatta. A szerencsétlenül járt orosz gép október 31-én zuhant le 224 emberrel a fedélzetén, 23 perccel azután, hogy Sarm-es-Sejkből felszállt Szentpétervár irányába.