A CSABAcast sikere

Több mint 20 milliárd forinttal nőhet a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. árbevétele a következő öt évben, a csaknem 5 milliárd forint értékű fejlesztések eredményeként. Ezt mondta Hetzmann Béla, a társaság ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette, a mintegy egymilliárd forintnyi kormányzati támogatással megvalósuló beruházás részeként a bérelt telephely helyett 10 hónap alatt, 15 ezer négyzetméteren felépül az új gyártóbázis, amellyel a termelési kapacitás a duplájára emelkedhet, a megfelelő gépkapacitás kiépítése pedig 2017-ben valósulhat meg. Emellett 130 új munkahely jön létre Heves megyében a következő két évben. A cég most 250 alkalmazottal működik.

A CSABAcast Kft. nagynyomású alumínium öntöde főként európai, vagy európai gyártóegységgel rendelkező autógyáraknak – például a BMW, Mercedes, Seat, Ford – készít alkatrészeket. A társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, több mint 7 millió alkatrészt gyártottak, amelynek mintegy 95 százalékát exportálta a cég – ismertette a részleteket az ügyvezető igazgató.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára újabb magyar gazdasági sikertörténetnek nevezte a CSABAcast Kft. bővülését. Ahogy a vevői kör is tükrözi, világszínvonalú terméket gyárt a magyar cég, méghozzá a gazdaság egyik húzóágazatában, a járműiparban – vélekedett az államtitkár.