Pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

Pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

Fiatal, növekedési fázisban lévő vállalkozások számára hirdet idén harmadik alkalommal kétszázötvenezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt az EIT Digital. Ezt közölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Digital budapesti regionális központja az MTI-vel.

A nemzetközi versenyre öt digitális technológiához kapcsolódó területen várják a pályázatokat 2016. július 15-ig. A résztvevők egyenként ötvenezer eurós pénzjutalmat nyerhetnek, valamint támogatást az EIT Digital pán-európai innovációs hálózatának tagjaitól. A szervezet egyetlen kelet-közép-európai partnereként, az ELTE vezette EIT Digital budapesti csomópont segít a hazai startupoknak a pályázat elkészítésében – írták. Az Európai Unió országaiban bejegyzett, digitális technológiai innovációval foglalkozó vállalkozások a digitális ipar, digitális városok, digitális jóllét, digitális infrastruktúra és digitális pénzügyek területén nyújthatnak be pályázatot.

A jelentkezők jelentős nyereményekért szállnak versenybe: kategóriánként a három legjobb csapat hozzáférést kap az EIT Digital több mint 130 taggal – a digitális területen működő vezető európai nagy-, közép- és kisvállalatok, kutatóintézetek, egyetemek, valamint startupok – rendelkező innovációs hálózatához, valamint egy éven keresztül személyre szabott támogatást kap az EIT Digital üzletfejlesztői csapatától. 


Minden kategória tíz legjobb csapata lehetőséget kap arra is, hogy személyesen bemutatkozzon a szakmai zsűrinek. A döntőket európai nagyvárosokban rendezik 2016 őszén.

Az EIT Digital budapesti központja, a szervezet egyetlen kelet-közép-európai partnereként regionális digitális innovációs központként működik. A magyar csomópont az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetésével alakult, partnere akadémiai oldalon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME); míg ipari oldalon az Ericsson Magyarország és a Magyar Telekom. További információ és a jelentkezési lap az EIT Digital Challenge honlapján található.