Nyitottak a peren kívüli egyezségre

Az egri Markhot Ferenc Kórház és fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) továbbra is kész peren kívüli egyezséget kötni az elmaradt cafeteria-juttatásról a Kúria döntésében érintett dolgozókkal. Ezt közölte az ÁEEK szerdán az MTI-vel.

Az egészségügyi ellátó központ Székely Tamásnak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnökének közleményére reagálva azt is tudatta, hogy megegyezési szándékát már a Kúria döntése “hivatalos közlésének napján”, 2016. március 3-án kinyilvánította, és mindeddig ennek megfelelően járt el.

Székely Tamás szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a visszatartott cafeteria miatt egyszerre hétszáz keresetet nyújtott be az egri Markhot Ferenc Kórház ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerdán a helyi bíróságon, a tét csaknem félmilliárd forint. Az alelnök a közleményben felidézte, a kórház az érvényes szerződés ellenére már három éve nem fizet béren kívüli juttatást mintegy 1500 dolgozójának. Azt írta: két évvel ezelőtt a szakszervezet segítségével öten próbapert indítottak az egészségügyi intézmény ellen. Az ügy több bírósági fokot is megjárt, míg végül a Kúria idén januárban ugyanazt mondta ki, mint az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint az Egri Törvényszék mind az öt dolgozóra: 2013-ig visszamenőleg ki kell fizetni nekik az azóta visszatartott béren kívüli juttatást – évente egyhavi bérnek megfelelő összeget – a kamatokkal együtt. A pernyertesek megkapták a pénzüket, a többieknek azonban továbbra sem fizet a kórház.

Az ÁEEK tájékoztatása szerint a kórház és az az ellátó központ jelenleg is a megállapodásra készül, és bízik annak létrejöttében, mivel ebben egyeztek meg április 6-án Székely Tamással. A felek következő tárgyalási időpontként június 6-ára határozták meg, az egyezség elősegítéséért a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét is bevonták a konzultációba – olvasható az ÁEEK közleményében.