Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés

Kis csökkenéssel, illetve kisebb elmozdulásokkal nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az indikációk alapján nyitásban a nyugat-európai piacokon kisebb esésre lehet számítani, emiatt a magyar tőzsdén is kis mínuszokkal indulhat a kereskedés.

A szakértő kiemelte, a Deutsche Bank 6600 forintról 8000-re emelte az OTP célárát és tartásról vételre javította ajánlását, ami jó hír, így a befektetők várhatóan a bankpapírra figyelnek majd. Fontosabb, a kereskedést befolyásoló amerikai makrogazdasági adatok délután várhatók – tette hozzá.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője közölte: kisebb elmozdulásokkal indulhat a szerdai kereskedés. A szakértő kommentárjában szintén kitért arra, hogy a vezető részvények közül az OTP-re érdemes elsősorban figyelni. A keddi emelkedés után a bankpapír hamarosan elérheti a 7200 forintos ellenállási szintet, amelynek áttörése esetén 7400 forintig emelkedhet a későbbiekben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,73 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 27 723,68 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 0,23 százalékkal, 17 320 forintra erősödött, 548,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 91 forinttal, 1,29 százalékkal, 7151 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 437 forintot ért, forgalma 189,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal, 5600 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.