Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék. A befektetők a második negyedéves vállalati gyorsjelentésekre, valamint az amerikai és a francia elnök találkozójának részleteire összpontosítanak. 

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 12 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 10 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 9 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt teszi közzé az euróövezeti külkereskedelmi mérleg májusi adatait, de igazán az amerikai makroadatok mozgathatják meg a kereskedést. Délután hozzák nyilvánosságra az amerikai kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés és a fogyasztói árak alakulásának májusi adatsorát. 

Különösen érdekes lehet az infláció, mivel Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke kétnapos kongresszusi meghallgatásán arról beszélt, hogy a Fed lassíthatja a kamatemelést, ha az infláció makacsul alacsony marad, nem éri el a Fed 2 százalékos célszámát. 

Az Egyesült Államokban pénteken hivatalosan is kezdetét veszi a gyorsjelentési szezon, a nagybankok közül elsőként a Citigroup, a JPMorgan Chase és a Wells Fargo teszi közzé beszámolóját.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,14 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,24 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,16 százalékos pluszban, míg a vezető sanghaji index 0,13 százalékos, a sencseni pedig 0,16 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.

A kőolaj világpiaci ára enyhén emelkedik a legközelebbi határidős jegyzésekben. 

Közép-európai idő szerint reggel fél nyolc körül az észak-tengeri Brent szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 48,48 dollárba került, 6 centes, 0,12 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 3 centtel, 0,07 százalékkal, 46,11 dollárra nőtt.

Csütörtökön London kivételével nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,05 százalékkal, 7413,44 pontra esett, míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékkal, 12 641,33 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékkal, 5235,40 pontra emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,33 százalékkal nőtt.