Nyugati fizetés Magyarországon? Nem lehetetlen!

Nyugati fizetés Magyarországon? Nem lehetetlen!

euró

Óriási hiány van programozókból, ezért a magyarországi vállalatok már-már nyugati béreket kínálnak a megfelelő tudással rendelkező szakembereknek. Egy frissen végzett informatikus nettó keresete eléri a 200 ezer forintot, egy éves tapasztalattal – junior fejlesztőként – már 300 ezer forint körüli összeget lehet hazavinni. „Pár év után, ha az ember egy speciálisabb terület szakértőjévé válik, már legalább félmillió forintot kereshet akkor is, ha nem megy külföldre” – vázolta a karrierlehetőségeket Filep Szabolcs, aki évek óta dolgozik programozóként és oktatóként.

Filep Szabolcs egy junior Java-programozók számára induló tanfolyam nyílt napján beszélt arról, hogy az informatikusi pálya iránt érdeklődők több lehetőség közül választhatnak. A legátfogóbb és legértékesebb tudást természetesen az egyetem biztosítja, de a 3 vagy 5 éves képzési idő már hosszú azoknak, akik egy szakmával a hátuk mögött gondolkodnak a váltáson. „Sokan választják az OKJ-s képzéseket, de ezek csak egy elméleti alapot adnak, míg a vállalatok a gyakorlatban is használható tudást keresik. Ezt viszont nehéz önállóan megszerezni” – tette hozzá.

3 hónap gyakorlás – biztos állás?

Külföldi minták nyomán már Magyarországon is elindultak olyan tanfolyamok, amelyek rövid idő alatt, csak a gyakorlatra koncentrálva képeznek informatikusokat. „Ezek megfelelnek egy-egy vállalat gyakornoki programjának, de nyitott a jelentkezés. A lényeg, hogy 3 hónap után munkába tudjon állni a résztvevő” – mondta Filep Szabolcs, aki több kollégájával most indít egy Java programnyelvre fókuszáló képzést PROGmasters néven. A hallgatókkal napi 8 órában csak azt gyakorolják, hogyan kell egy teljes értékű szoftvert elkészíteni valós munkakörnyezetben – például tartani kell a határidőket és prezentálni az elkészült alkalmazást. 

„Ez a képzés nagyon intenzív, nem mindenki képes egész nap feladatokat megoldani és még otthon is készülni a kiegészítő tananyagokból. Aki azonban végigcsinálja és sikeresen levizsgázik, garantáltan el tud helyezkedni junior fejlesztőként” – mondta Filep Szabolcs. A tanfolyam szervezői több nagy informatikai vállalattal is kapcsolatban állnak, amelyek állást ajánlanak a végzősöknek, sőt, még a képzési díjat is átvállalják a legtehetségesebb jelentkezőktől egy éves munkaszerződésért cserébe. Akinek pedig nem jut ösztöndíjas hely, a későbbi fizetéséből törleszthet – ami még a levonás után is megközelíti majd az átlagkeresetet. 

A tanfolyamra ugyanakkor nem egyszerű bejutni még annak sem, aki azonnal ki tudná fizetni a 690 ezer forintos tandíjat. A felvételi eljárás minden esetben több lépcsőből áll, például logikai és egyszerű programozási feladatokat kell megoldani, és van egy angol nyelvű szövegértési teszt is. „Motivált és minden erejükkel tanulni vágyó emberekből válogatjuk össze a csoportot, mert csak így tudjuk átadni 3 hónap alatt azt a tudást, ami a munkába álláshoz szükséges” – hangzott el a PROGmasters szeptember 24-én tartott nyílt napján.