Gyenge kezdést várnak

Gyenge kezdést várnak

Az indexek gyengülésére lehet számítani csütörtökön a főbb európai tőzsdék nyitásakor az erősödő amerikai kamatemelési várakozások és az olajár csökkenése miatt.

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 30 pont csökkenéssel 6990 ponton, a párizsi CAC40 index 19 ponttal lejjebb 4429 ponton, a frankfurti DAX index pedig 43 pont eséssel 10 474 ponton kezdheti a csütörtöki kereskedést.

Szerdán az európai tőzsdék veszteséggel zártak, részben a csökkenő olajárak, részben a Fed szeptemberi kamatdöntő ülésén készül jegyzőkönyv közzétételét megelőző óvatos befektetői magatartás miatt.

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,42 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,45 százalékkal gyengült. Frankfurtban a DAX index 0,51 százalékkal, 54 ponttal 10 523 pontra, Londonban az FTSE-100 index 0,66 százalékkal, 46 ponttal 7024 pontra, Párizsban a CAC-40 index 0,44 százalékkal, 19 ponttal 4452 pontra csökkent.

Az amerikai tőzsdék vegyesen zártak a Fed-jegyzőkönyv tartalmának ismeretében, miután veszteséggel kezdtek és pozitív tartományban töltötték a nap túlnyomó részét. A DJIA-30 0,09 százalékkal, az S&P-500 0,11 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite 0,15 százalékkal csökkent.

A jegyzőkönyv közzététele nem volt lényeges hatással az árfolyamok alakulására. Rávilágított, hogy az ülésen kis híján kamatemelésről is határozhattak volna, hiszen a lépés már erős támogatást élvezett a döntéshozók körében. A dokumentum megfogalmazása megerősítette a piac várakozásait, hogy a decemberi ülésen a Fed már emelni fogja a rátát.  

Az amerikai tőzsdéken az árfolyamokat a jegyzőkönyv helyett elsősorban a kezdődő harmadik negyedévi eredmény beszámoló szezon osztalékfizetési esélyeinek a latolgatása befolyásolta szerdán. Némely index szerény nyeresége az előző napi, keddi egy százalékot is meghaladó veszteségek korrekciójának is tekinthető. A legjobb árfolyamnyereséget szerdán az ingatlanpiaci és közüzemi vállalatok érték el: szektorindexeik másfél és egy százalékkal emelkedtek.

Az ázsiai tőzsdék veszteséggel indították a csütörtöki globális kereskedést. Az európai nyitás előtt bő másfél órával Tokió 0,38 százalék, Szöul 0,65 százalék, Hongkong 1,39 százalék veszteséget mutatott, a sanghaji és sencseni tőzsdék közös indexe pedig 0,14 százalékkal csökkent.

A kínai piacokat nem rázta meg különösebben a dollárban denominált export várakozásokat lényegesen meghaladó szeptemberi csökkenése.

Szeptemberben Kína külkereskedelmi mérleghiánya hat hónapja a legkisebbre csökkent. Az export a várakozások feletti mértékben csökkent és az import is kisebb lett az előző évinél. Az export 10 százalékkal csökkent a várt 3 százalékos csökkenés helyett az előző havi, augusztusi 2,8 százalék csökkenés után. Az import 1,9 százalékkal csökkent szeptemberben az augusztusi 1,5 százalék emelkedés után. Elemzők az import egy százalékos emelkedését várták.

Szöulban a Samsung részvénye közel két százalékkal erősödött. Szerdán a cég profitfigyelmeztetést tett közzé a harmadik negyedévre vonatkozóan, melyben jelezte, hogy a Galaxy Note 7 készülék forgalomból kivonása és gyártásának megszüntetése miatt működési eredménye harmadával fog csökkenni.

Tokióban a Sony részvénye egy százalék erősödéssel nyugtázta a PlayStation VR piaci bemutatását. A Suzuki részvénye közel három százalékkal, a Toyota részvénye egy tized százalékkal erősödött. A két autógyár fejlesztési együttműködési szándékról tett bejelentést szerdán. Az olajár csökkent szerdán és csütörtökön is gyengüléssel indította a napot a túlkínálat tartósnak ígérkező jelei miatt.

Az európai nyitás előtt a Brent nyersolaj ára 0,71 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 51,44 dolláron, a WTI nyersolaj ára pedig 0,80 százalékkal alacsonyabban, 49,78 dolláron.

Az OPEC termelése szeptemberben nyolc éve a legmagasabb szintre emelkedett annak ellenére is, hogy a szervezet készségét fejezte ki a termelés befagyasztására az oroszországi együttműködésben. Az OPEC egyúttal a szervezeten kívüli országok termelésének, így a piaci túlkínálatnak a növekedését is jelezte az elkövetkező évre. A piacok nagy figyelemmel várják az EIA amerikai energiaügynökség csütörtökön esedékes heti nyersolajkészlet-adatait.

Kapcsolódó cikkek