Így indította a napot Európa október 21-én

Így indította a napot Európa október 21-én

Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken pénteken.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,10 ponttal, a frankfurti DAX-index 6,06 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5,88 ponttal emelkedett nyitáskor, gyakorlatilag stagnált. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 értéke 7,45 0,37 ponttal nőtt. Az eurót 1,0906 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék közül a Brent ára emelkedésre váltott, míg a WTI jegyzése még enyhe mínuszban állt közép-európai idő szerint péntek reggel kilenc óra után néhány perccel. Az észak-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 51,43 dollárba került, 5 centtel, 0,10 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 4 centtel, 0,08 százalékkal, 50,59 dollárra mérséklődött.

Csütörtökön nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 0,52 százalékkal, 10 701,39 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,07 százalékkal, 7026,90 pontra, a CAC-40 index pedig 0,44 százalékkal, 4540,12 pontra emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,61 százalékkal, 3074,55 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,24 százalékkal, 1358,60 pontra nőtt.