Több lesz a munka nyáron

Több lesz a munka nyáron

Az ideinél jóval több, legalább 2500 közfoglalkoztatottat terveznek bevonni 2017-ben a nyári szezonális munkákra. Ezt írja a Magyar Idők keddi száma.

A Belügyminisztérium a lapot úgy tájékoztatta, hogy a november 30-i határidőig kilenc megyéből, összesen 24 munkaadótól mintegy 2500 közfoglalkoztatott bevonására érkezett igény idénymunkára. Az adatok szerint májusra 231 főt igényeltek, de a nyár előrehaladtával érezhetően nő az igény a szezonális munkaerő iránt, augusztusra már 2408 kisegítőre van szükség országszerte. Az őszi betakarítás idejére is szép számmal érkezett kérvény munkaerő kiközvetítésére, szeptemberre 2167, októberre 1892 főt alkalmaznának. 

A szezonmunkásokra elsősorban a mezőgazdaságban, főként a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban, valamint egyszerűbb ipari munkák elvégzéséhez van szükség. A munkások egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozhatnak ez idő alatt, de a közfoglalkoztatotti jogviszonyuk is megmarad. A tervezett létszám azért is jelentős, mert idén augusztusig mindössze 430 közfoglalkoztatottat sikerült egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazni.

A lap emlékeztet, a közfoglalkoztatásra vonatkozó szabályozás ugyanakkor több ponton is változik jövőre. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy januártól a közfoglalkoztatottak jogviszonyuk fennállása alatt a jelenlegi 3 helyett 15 napig vehetik igénybe a munkaerő-piaci szolgáltatásokat. Várhatóan csökken jövőre a közfoglalkoztatottak száma, mivel a munkaadói érdekképviseletek szerint a minimálbér jelentős, 15 százalékos emelése már jobban motiválja a közfoglalkoztatottakat arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el – olvasható a lapban.