Így kezdhet Nyugat-Európa január 3-án

Így kezdhet Nyugat-Európa január 3-án

Az ázsiai tőzsdék emelkedését követve erős kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 51 pont emelkedéssel, a párizsi CAC-40 index 24 pont emelkedéssel kezdi az év második kereskedési napját. A hétfőn szünnap miatt zárva tartó Londonban pedig az FTSE-100 index 48 pont emelkedéssel indulhat neki az évnek.

Hétfőn, az év első kereskedési napján az európai tőzsdék veszteséggel kezdtek ugyan, de az euróövezeti feldolgozóipar várakozáson felüli decemberi teljesítménye láttán lendületes emelkedésnek indultak és nyereséggel zártak. Az euróövezet feldolgozóiparának a teljesítménye több, mint öt éve, 2011 áprilisa óta a legmagasabb szintre emelkedett decemberben a hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-index (BMI) tanúsága szerint. 

A frankfurti DAX index 117 ponttal, egy százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index 20 pontot, 0,4 százalékot szerzett, Madridban az IBEX 35 index 67 pontos, 0,7 százalékos erősödést ért el, Milánóban pedig az FTSE MIB index 332 ponttal, 1,7 százalékkal zárt magasabban.

Londonhoz hasonlóan hétfőn szünnap miatt zárva tartottak az értékpapírpiacok az Egyesült Államokban is. Az ázsiai tőzsdék a gyenge forgalom mellett elért bizonytalan hétfői teljesítmény után kedden egyértelmű pozitív tendenciával nyitották meg a globális tőzsdei kereskedést.

A sanghaji Composite index 0,7 százalék nyereséget mutatott az európai kereskedés kezdete előtt bő másfél órával. Az index 12,3 százalékos veszteséggel zárta az elmúlt évet, a leggyengébbet 2011 óta. A kínai tőzsdék keddi teljesítménye elsősorban a várakozáson felüli decemberi feldolgozóipari adatoknak volt köszönhető. Decemberben 47 havi csúcsra, 51,9 pontra emelkedett a feldolgozóipari BMI a novemberi 50,9 pontról, szemben az 50,7 pontos várakozással.

A hongkongi Hang Seng index 0,7 százalékos nyereségbe emelkedett kedden. Az index szerény 0,4 százalékos pozitív eredménnyel zárta a 2016-os évet.

Szöulban a Kospi index 0,8 százalékos emelkedést ért el kedden, amit elsősorban a koreai won exportőr cégek eredményére nézve kedvező gyengülésének lehet tulajdonítani. A Hyundai és Kia autógyárak részvényei két-három százalékkal erősödtek a tavalyihoz képest megemelt idei eladási terveiknek köszönhetően. 

Az olajár kis emelkedést ért el az év második kereskedési napján. Az árakat továbbra is az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők által az idei évre ígért termeléskorlátozás tartja viszonylag magas szinten. Tavaly az amerikai WTI nyersolaj ára 45 százalékkal hordónként 54 dollárra, a Brent nyersolaj pedig 52 százalékkal 57 dollárra emelkedett a túltermelés mérséklésének a reményében.

Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj 0,58 százalékkal állt magasabban hordónként 57,15 dolláron, az amerikai WTI pedig 0,56 százalékkal magasabban 54,02 dolláron. Az arany ára nyolc százalékkal emelkedett tavaly, és az idei évet is pozitív tendenciával indította el. A határidős jegyzés legközelebbi kontraktusa 0,63 százalékkal emelkedett kedden unciánként 1158,90 dollárra. Az eurót az európai tőzsdei nyitás előtt másfél órával 0,32 százalékkal jegyezték erősebben 1,0488 dolláron.