Félmilliárdot oszt szét a Duna House

Félmilliárdot oszt szét a Duna House

A Duna House csütörtökön tartott éves közgyűlése 479 millió 260 ezer forint összegű osztalék kifizetéséről döntött. Ezt írta az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társaság pénteken azt közölte, hogy a jóváhagyott összegből 447 millió 43 ezer forint esik a törzsrészvényesekre, akik így részvényenként 130 forintos osztalékban részesülnek, a dolgozói részvényekre pedig 32 millió 217 ezer forintot fizet a cég. Az osztalékfizetés időpontját később határozza meg az igazgatóság, és a tájékoztatás szerint dönthet az osztalék több részletben történő kifizetéséről is.  Az előző évben a társaság 247,6 millió forintot fizetett ki osztalékként, de a cég részvényeivel csak 2016 novembere óta kereskednek a tőzsdén.

A közgyűlés a társaság magyar számvitel szerinti, 2016. évi egyedi beszámolóját 62,85 millió forint veszteséggel és 3,2 milliárd forint mérlegfőösszeggel jóváhagyta. A nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint a Duna House csoport 1 milliárd 145 millió forint konszolidált eredménnyel zárta a tavalyi évet, mérlegfőösszege 5,992 milliárd forint volt.

A Duna House részvényei a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába vannak bevezetve, a papírok a csütörtöki kereskedést 3600 forinton zárták. Az eddigi legmagasabb árfolyamuk 4088 forint, a legalacsonyabb 3250 forint volt.

Kapcsolódó cikkek