Az egyik emelkedett, a másik csökkent

Az egyik emelkedett, a másik csökkent

Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexei hétfőn.

A befektetők nem találtak újdonságot vagy meglepő kijelentéseket Mario Draghi, az Európai Köponti Bank elnöke és a házigazda Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke beszédében, amely a múlt hét fő gazdasági eseményén, a jegybankároknak az amerikai Jackson Hole-ban tartott hétvégi tanácskozásán hangzott el, így nem változtak azok a várakozások, hogy a Fed folytatja a fokozatos kamatemelést és készül masszív kötvényállományának leépítésére. A figyelem már a héten várható gazdasági adatokra, köztük Kína beszerzésimenedzser-indexeire irányul.

Üdítő kivéteként a nagyobb kínai tőzsdeindexek húsz havi csúcsra emelkedtek. Szárnyaltak a pénzügyi részvények annak reményében, hogy a tőzsdei fellendülés legnagyobb nyertesei lesznek. A nagy állami iparvállalatok vártnál jobb eredményei mellett javították a hangulatot azok a várakozások is, hogy a kormányzat gyorsítja a nehézkes és a hatékonyságot gyakran nélkülöző állami nagyvállalatok szerkezetátalakítását, megnyitva az utat a magánbefektetések előtt. 

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,93 százalékkal, jóval az erős ellenállási szintet jelentő 3300 pont fölé, 3362,65 pontra emelkedett. 2015 óta csak időnként és futólag került 3300 pont fölé a mutató értéke, és bár a SSEC így a technikailag túlvett tartományba került, elemzők azt remélik, hogy a robusztus profitról tanúskodó vállalati jelentések és a gazdasági reformok kombinációja ezúttal elég erőt biztosít az emelkedéshez. 

A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 1,41 százalékkal, 10 809,74 pontra emelkedett. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 1,24 százalékkal, 3842,71 pontra, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index pedig 1,65 százalékkal, 1842,83 pontra kúszott fel.

A tokiói tőzsde gyakorlatilag stagnált, a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,05 százalékkal, 19 462 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,20 százalékkal, 1600,12 pontra emelkedett. A Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültségek éleződése visszafogta a kockázatvállalási hangulatot, a jen dollárhoz viszonyított erősödése viszont kedvezett a nagy exportőr vállalatoknak. 

Négy nyereséges nap után a dél-koreai Kospi 0,35 százalékos veszteségben, 2370,30 ponton zárt. A külföldi befektetők lefölözték az előz napok hasznának egy részét, miközben a Samsung-csoport zászlóshajója, az elektronikai cikkeket, köztük az okostelefonokat gyártó Samsung Electronics árfolyama 1,96 százalékkal esett. A múlt héten a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnök és egyben örökös Li Dzse Jongot ötéves börtönre ítélték a Pak Gun Hje leváltott és külön eljárásban vádolt elnökhöz köthető korrupciós botrányhoz kapcsolódó perben. 

Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,59 százalékos mínuszban, 5709,90 ponton fejezte be a napot. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,04 százalékos pluszban, 27 856 ponton közelít a záráshoz.