Nagy fejlesztések Kiskunfélegyházán

Nagy fejlesztések Kiskunfélegyházán

Mintegy 730 millió forintból újul meg Kiskunfélegyházán két általános iskola, egy gimnázium és egy kollégium, 400 millió forintból pedig egy új óvoda épül. Erről tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

Csányi József (Nemzeti Fórum) elmondta: a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében elnyert több mint 496 millió forint támogatásból korszerűsítik az intézmény épületét, kialakítanak két új tantermet és fejlesztik a sportudvart is. A beruházás magában foglalja a nyelvi, az informatikai, a természettudományos és a művészeti kompetenciák fejlesztéséhez szükséges eszközök és bútorok beszerzését is. A támogatás révén a Petőfi téren lévő volt zeneiskola épülete is teljesen megújul, és alkalmassá válik a művészeti oktatásra.

A Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskolában 46 millió forintot fordíthatnak épületfelújításra, a vizesblokkok és öltözők felújítása mellett a tornaterem padlózatának cseréjére, és egy új tornaszoba kialakítására. Mindemellett az elhasználódott sportpálya helyén rugalmas térburkoló gumilapból egy 800 négyzetméteres pályát alakítanak ki, továbbá új szakmai eszközöket és taneszközöket szereznek be.

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium – szintén az EFOP-fejlesztéseknek köszöngetően – mintegy 115 millió forintot fordíthat rekonstrukcióra. Az összegből új központi fűtést alakítanak ki, megújul több tanterem, a biológiai labor és a tornaterem, új külső csapadékvíz-elvezetést építenek ki, valamint szakmai eszközöket, taneszközöket is vásárolnak.

Több mint 70 millió forint támogatást nyert el a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola a kollégiumának fejlesztésére. A beruházás keretében hőszigetelést és új vakolást kap a végfal. Kicserélik a régi nyílászárókat, megoldják a pince és a padlás hőszigetelését, rendbe teszik a járófelületét. Az energetikai beruházás keretében a tetőszerkezetre 196 napelem kerül fel, ami az elektromos ellátást segíti. Ez nemcsak csökkentheti az intézmény költségvetését, de nyereséget is termelhet.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával 400 millió forintot fordíthat az önkormányzat egy új napköziotthonos óvoda kialakítására. Az épületben – amelyet a Móra Ferenc utcában építenek fel – négy csoportszobában 105 gyermek elhelyezésére lesz lehetőség. Két-két csoportszobához egy-egy öltözőt, mosdót és szertárt is kialakítanak. Létrehoznak fejlesztő és logopédiai foglalkoztatót, valamint egy tornaszobaként is funkcionáló többcélú nagytermet, amelyhez sportszertár is tartozik majd. Az intézményben lesz tea- és melegítőkonyha, a beteg gyermekek számára elkülönítőszoba, akadálymentes mosdó, valamint raktár, gépészeti és karbantartó helyiség is. Az udvar kialakítása során biztosítják a csoportszobánként szükséges teraszt, a játszóudvart pedig a korosztálynak megfelelő játékokkal szerelik fel. Az új óvoda várhatóan 2018 nyár végére épül fel.