Ezt mondták reggel a szakértők

Ezt mondták reggel a szakértők

Emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint ismét pozitív a hangulat a világ tőzsdéin, miután sikerült a képviselőházban elfogadni az amerikai adóreform tervezetét. A magyar részvények is a nemzetközi folyamatokat követik, így ismét a 40 ezer pont felé indulhat a BUX index a pénteki kereskedésben. Az emelkedést a Richter vezetheti – vélekedett.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is alapvetően optimista a részvénypiaci hangulat a kedvező amerikai hírek hatására. A vezető részvények emelkedhetnek kedden a pozitív nemzetközi hangulat közepette – tette hozzá. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 367,19 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 38 982,30 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt. A Mol 57 forinttal, 1,86 százalékkal 3125 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,55 százalékkal 10 005 forintra nőtt, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 470 forintot ért, forgalma 215,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 33 forinttal, 0,48 százalékkal 6965 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.