Újabb üzemcsarnokot építenek

Újabb üzemcsarnokot építenek

Újabb, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővül a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. üzeme, a létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el a bonyhádi ipari parkban.

Az esemény előtt tartott sajtótájékoztatón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: az üzemcsarnok a Terület- és településfejlesztési operatív program 300 millió forintos, százszázalékos intenzitású támogatásával az önkormányzati tulajdonban lévő Bonycom Kft. beruházásában épül meg.

Az államtitkár felidézte, 2003-ban Bonyhádon a Salamandra cipőipari vállalat 1300 embert bocsátott el, ami válsághelyzetet okozott a város számára. Azóta sikeresen fejlesztették a település iparát, és mára Bonyhád a helyi gazdaság fejlesztése mellé tud állni – jegyezte meg. A politikus emlékeztetett, a kormány azt vállalta, hogy a 2014-2020-as európai uniós ciklusban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja. “Ez nagyon jó gondolat volt, hiszen ma azt látjuk, hogy Magyarországon mindenki tud dolgozni, aki akar, és jelentősen csökkentettük a munkanélküliséget” – mondta. “Reméljük, hogy a következő években olyan vállalkozásokat tudunk Magyarországra hozni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok jobban éljenek” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, ma Európa gazdasági motorját a visegrádi országok jelentik, amelynek alapvető szereplője Magyarország. “Reméljük, hogy  a gazdasági fejlődés egyre inkább ebbe a térségbe tevődik át, és ennek fontos szereplője Bonyhád, valamint a Schhäfer-Oesterle Kft.” – fogalmazott. Frei István, a német tulajdonú cég ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a jelenleg 350 embert foglalkoztató kft. a bővítés után 50 fővel növeli létszámát. Az új csarnokban jövő év második felétől az Audi-Volkswagen csoporthoz tartozó Lamborghini városi terepjárói számára készítenek bőrbevonatú ajtókárpitokat.

A szekszárdi PSN Építőipari Kft. kivitelezésében épülő üzemcsarnok 2018. első negyedévében készül el, az új termék gyártása az év második felében kezdődik. A Schäfer-Oesterle a munkahelyek megtartása érdekében középfokú szakképzést is indít a térségben. A cég – amely nyáron adta át legutóbb épült, 1000 négyzetméteres üzemcsarnokát – az új projektnek köszönhetően egyharmadával növeli árbevételét, amely 2016-ban 3,3 milliárd forint volt, idén ezt meghaladó nettó árbevételre számítanak – mondta az ügyvezető az MTI-nek.

Az 1976-ban alapított, az autóipari alkatrészek bőrrel való bevonására specializálódott német Schäfer-Oesterle csoport termékeit németországi, valamint a 2005-ben alapított magyar leányvállalat bonyhádi gyárában állítják elő. A bonyhádi üzemben jelenleg legnagyobb volumenben E-osztályú Mercedesek bőrbevonatú karfája készül, amelyből évente 70 ezer darabot állítanak elő.