Csökkent a BUX a héten

Csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 36 269,17 ponton zárt, 920,81 ponttal, 2,48 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma megközelítette az 52,9 milliárd forint forgalmat az előző heti 39,4 milliárd forint után, a vezető részvények csökkentek.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott heti tőzsdei elemzésében kiemelte, hogy az OTP célárfolyamát a Morgan Stanley 13 600 forintról 12 800 forintra vágta, továbbra is felülsúlyozáson tartva a részvény ajánlását.

Szerdán a Richter közölte, hogy a vállalat megállapodott a Miltha Pharmaceuticalsszal, az Estelle márkanév alatt kifejlesztett, jelenleg fázis III-ban lévő fogamzásgátló készítmény licenszéről, szállításáról. 

A Dow Jones Fenntarthatósági Index éves felülvizsgálata alapján a Molt harmadszorra is indextagnak választották, a Mol a kutatás és kitermelés, valamint az integrált olaj- és gázipari cégek világszintű rangsorában a felső 15 százalékba tartozik a fenntarthatósági teljesítménye alapján – hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A török jegybank csütörtökön jelentős kamatemelést hajtott végre, hatására erősödni tudott a forint árfolyama a dollárhoz és az euróhoz képest, a jövő héten a befektetők a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülésére figyelnek, amely piacmozgató hatású lehet – írja elemzésében az Equilor.

A héten a Richter 3,9 százalékkal gyengült, pénteken 5055 forinton zárt, a heti forgalma megközelítette a 8 milliárd forintot.

A Mol részvényei 2,36 százalékkal százalékkal csökkentek a héten, 2890 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalmuk meghaladta a 11,8 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 2,23 százalékkal gyengült a héten, pénteki záróára 10 100 forint volt, heti forgalma meghaladta a 29,6 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 1,22 százalékkal csökkent a héten, pénteken 404 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 831 millió forintot. 

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3634,60 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 57,88 ponttal, 1,57 százalékkal alacsonyabban.