Családbarát magyar vállalkozókat támogatnak

Családbarát magyar vállalkozókat támogatnak

A kormány 118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a külhoni magyar családok éve programsorozat keretében. Erről beszélt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

Potápi Árpád János azt mondta, a pályázatot 500 millió forint értékben hirdették meg, de a 760 pályázóra tekintettel százmillióval növelték az összeget. Kiemelte, a támogatás megítélésénél arra is figyeltek, hogy az adott régiókban a régió nagyságának és az ottani magyar lakosság számának megfelelően támogassák a nyerteseket. Erdélyből például 341-en pályáztak és 60-an nyertek, a Felvidékről pedig 188 pályázó közül 25-en kaptak támogatást.

A nem mezőgazdasági pályázók 3-6, a mezőgazdasági vállalkozók 3-4,5 millió forintra pályázhattak. A nyerteseknek átlagosan 4-4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda, amelyet az ingatlanvásárláson kívül szinte bármire fel lehet használni – fejtette ki.

A legtöbben a mezőgazdaság, és ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar, valamint turisztika, vendéglátás területéről pályáztak. A legtöbb pontszámot elérő nyertes például egy kertészet, virágüzlet volt – tette hozzá az államtitkár. Potápi Árpád János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, idén családbarát tevékenységeket folytató vállalatokat támogattak, mert úgy gondolják, ha családi vállalkozásokat segítenek, akkor rajtuk keresztül 3-4 másik családot is tudnak támogatni.