Új beruházás a baptistáknál

Letették hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét, amelyre több más fejlesztés mellett mintegy 638 millió forintot nyertek el európai uniós pályázaton.

Az alapkőletételi ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormány a karitatív tanáccsal közösen elhatározta, az egész országot lefedő hálózatot építenek ki, hogy akár bel-, akár külföldön van katasztrófahelyzet, hatékonyan tudjanak segíteni. Erre a célra az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) 4,5 milliárd forintot fordítanak, s ennek részeként jön létre a logisztikai bázis.

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy a karitatív területen három fontos változtatást kellett megtenniük 2010 óta. Egyrészt az adományokat terhelő áfát megszüntették, másrészt a visszaélések megszüntetése érdekében külön bankszámlaszámokat és telefonon hívható segélyszámokat hoztak létre, végül pedig a karitatív tanácsot alkotó hat tagszervezet és három külsős szervezet együttműködése révén ma már összehangoltan tudnak segíteni az egész országban.

Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy a Baptista Szeretetszolgálat az új pákozdi létesítményre 354 millió forintot fordít, míg az elnyert forrás további részéből Békésben, Miskolcon, Mátészalkán és Bükkszentmártonban szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítmények fejlesztését valósítja meg. A képviselő beszélt arról is, hogy az 1700 négyzetméteres raktárépület mellett adománygyűjtő pont, illetve munkatársak, önkéntesek képzését szolgáló oktatási központ is létesül. Összességében a központban 8-10, míg a raktárban 3-4 munkavállaló fog dolgozni.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára felemelőnek nevezte azt, amit a szeretetszolgálat munkatársai végeznek hazánkban és szerte a világon. Jelezte, hogy naponta 15 ezer rászoruló nappali ellátását végzik, évente több tonna élelmiszert osztanak szét Magyarországon, de jelen vannak Kárpátalján, Csángóföldön, Dél-Amerikában és a cunami sújtotta térségekben is. Az államtitkár kiemelte, hogy a mára az egyik legnagyobb magyar segélyszervezetté nőtt Baptista Szeretetszolgálat esetében a segélyezés milliárdokban mérhető évente.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnöke azt mondta, hogy az 1996-os alapításkor még nem gondolták, hogy “ebből a kevésből sok lesz”, és a szeretetszolgálat világmisszióvá válik. “A lehetetlen lehetségessé vált” – fogalmazott hozzátéve: eddigi tevékenységüket még hatékonyabban tudják majd végezni, ha egy év múlva elkészül a logisztikai központ.

Hári Tibor, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy a projekt részeként mintegy 127 millió forintból gépjárműveket és karitatív segélyezésre, menekítésre használható eszközöket is beszereznek. Az 1996 áprilisában alakult Baptista Szeretetszolgálat napjainkban közel háromezer munkatárssal és több száz önkéntessel végzi tevékenységét országszerte és a világ számos országában. A HUBA Rescue 24 speciális mentőcsapatuk a világ bármely válságövezetében 24 órán belül képes megkezdeni a segítségnyújtást.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában a 2018-2019-es tanévben 50 oktatási intézményben csaknem 15 000 diák kezdte meg a tanévet. A hajléktalan ellátás területén az ország egyik legnagyobb fenntartójaként 800 állandó és további 250 krízis férőhellyel gondoskodnak a fedél nélkül élő emberekről.  

Kapcsolódó cikkek